A halál kultúrája: Hogyan gyászolnak más népek?

Furcsa dolog a halálról beszélni egy olyan korban, amikor az emberek mindent megtesznek az örök fiatalság és a halhatatlanság fenntartásáért. Mégis, a vég elkerülhetetlen. Egyes kultúrák rettegnek tőle, mások megünneplik, megint mások pedig rituálék sorával teszik elviselhetőbbé a gyászt. A modern világban a halál tabu lett. Kórházak hideg falai között, steril környezetben válunk meg szeretteinktől, a gyász pedig sokak számára egyedül hordozott teher. De mi van azokkal a népekkel, akik máshogy élik meg ezt a folyamatot? Miért lehet egy ghánai temetés vidám, egy madagaszkári rituálé pedig szinte felfoghatatlan egy nyugati ember számára? A világ különböző sarkaiban a gyász nem mindig jelent szomorúságot, inkább az élet méltóságteljes lezárásának egyedi módját.

Ghána egyike azoknak az országoknak, ahol a halál és a temetés nem feltétlenül egyet jelent a fájdalommal. Az itt elterjedt, egyedi koporsók a távozó szenvedélyeit és életét szimbolizálják. Egy horgász halála után hatalmas hal formájú koporsóban nyugszik, egy pilótát repülő alakú végső nyughelybe helyeznek. Itt a halál az élet folytatásának egy másik formája, nem pedig végső állomás.

Madagaszkáron az elhunytakat nem hagyják magukra. Az ottani "famadihana" nevű rituálé során hétévente kiássák a család halottjait, tiszta leplekbe csavarják őket, majd tánc és zene kíséretében megünneplik az életüket. Az élők és a holtak közötti kötelék itt nem szakad meg a halállal, hanem időről időre megerősödik.

Mexikóban a halottak napja szinte fiesztává alakul. Az emberek színes oltárokat állítanak szeretteik emlékére, cukorkoponyákat, kedvenc ételeket helyeznek el a síroknál, és hajnalig tartó ünnepléssel emlékeznek. A halál itt nem ellenség, hanem az élet szerves része.

Japánban a gyász inkább csendes, de mélységes tisztelettel átlátott folyamat. Az ősi buddhista hagyományok szerint az elhunytak hamvait gyakran megosztják, egy részét otthon őrizve, hogy a lélek mindig jelen maradhasson a család életében.

A halál különböző arcaival való szembenézés segíthet abban, hogy a veszteséget ne csak fájdalomként, hanem az élet méltóságteljes lezárásaként is lássuk. A nyugati világban sokan próbálják átalakítani a gyász körüli kultúrát: öko-temetkezések, digitális emlékhelyek és interaktív megemlékezések válnak egyre gyakoribbá. Talán eljön az a nap, amikor a halál ismét nem tabu, hanem az élet szerves, elfogadott része lesz.