A hang a síron túlról: Mit üzen a zene?
A gyász útján járva gyakran keressük a jeleket. A halk suttogást a szélben, egy ismerős illatot, ami váratlanul felbukkan, vagy egy tollpihét az utunkon. Ezek a pillanatok apró, de annál nagyobb vigaszt nyújtanak: a hitet, hogy szeretteink valahol mégis velünk vannak, figyelnek ránk. De mi van akkor, ha a legtisztább üzenet egy dallam formájában érkezik? Egy dal, ami hirtelen megszólal a rádióban, egy régi lemez, ami véletlenül a kezünkbe akad, és pont az az ismerős akkord csendül fel, ami egykor oly sokat jelentett nekünk, és az elhunytnak. Lehet-e ez a "hang a síron túlról"? Lehet-e egy dal az ő üzenete számunkra, egy jel, hogy velünk van?
Amikor a dallam ölel
Sokan tapasztaljuk, hogy a zene képes szavak nélkül is beszélni a lelkünkhöz. A gyászban ez a képessége felerősödik. Elég egyetlen hang, egy ismerős akkord, és máris ott vagyunk egy emlékben, egy beszélgetésben, egy régi pillanatban. Ezek a zenei „találkozások” különösen erősek lehetnek, ha egy, az elhunythoz szorosan kötődő dalról van szó.
Emlékszem egy alkalomra, amikor elveszítettem a nagymamámat. Napokig magamba roskadva ültem, nem találtam a helyem. A tévé csak a háttérben ment, szinte fel sem fogtam, mi történik a képernyőn. Aztán hirtelen megszólalt Koncz Zsuzsa „Valahol egy lány” című dala. Ez volt a nagymamám kedvenc száma, amit mindig dudorászott, amikor sütött vagy főzött. A pillanat olyan váratlan volt, mégis éreztem, mintha ő szólna hozzám, mintha a zene által küldene egy ölelést. Nem volt logikus magyarázat rá, miért pont akkor és ott csendült fel az a dal, de abban a percben minden fájdalom elillant, és béke költözött a szívembe. Éreztem, hogy még mindig velem van és óv engem.
A zene mint kapocs az időn és téren át
Vajon miért éljük meg ilyen erősen ezeket a zenei „véletleneket”? Pszichológiai szempontból magyarázhatjuk azzal, hogy az agyunk a gyászban érzékenyebb a jelekre, és hajlamos összekapcsolni a dolgokat, amiket egyébként figyelmen kívül hagynánk. Lehet, hogy csupán a zene asszociációs erejéről van szó, arról, hogy a dallamok mélyen kódolódnak az emlékeinkben.
De mi van, ha van valami több is benne? Valami megmagyarázhatatlan, ami túlszárnyalja a puszta észt? A zene nem csupán hangok összessége, hanem energia, rezgés. Talán ez az energia képes átlépni a láthatatlan határokat, és eljutni hozzánk. Mintha a szeretet, amit az elhunyt iránt érzünk, és az ő szeretete irántunk, egy láthatatlan frekvencián utazna, és a zene lenne az az antenna, ami ezt a frekvenciát befogja.
Ezek a pillanatok nem oldják meg a gyászunkat, de enyhítik a fájdalmat, és reményt adnak. Megerősítik a hitet, hogy a szeretet valóban örök, és még a halál sem szakíthatja szét a legerősebb kötelékeket. Amikor legközelebb váratlanul megszólal egy dal, ami egy szerettedre emlékeztet, állj meg egy pillanatra. Figyelj. Talán az a "túlvilági hang" próbál üzenni neked. Lehet, hogy épp az ő módja ez arra, hogy tudassa veled: „Itt vagyok. Veled vagyok. Ne feledj.”
Te is tapasztaltál már ilyen zenei „üzenetet”? Melyik dal volt az, és mit jelentett számodra?
