A láthatatlan szál: Amikor a jelek a múlton át érkeznek
A gyászban elveszettnek és egyedül érezhetjük magunkat. Ilyenkor minden apró jel, minden felvillanó emlék aranyat ér, ami arra utal, hogy szeretteink valahol mégis velünk vannak, figyelnek ránk. Nem feltétlenül zenei üzenetekre gondolok most. Sokkal inkább azokra a finom, olykor misztikusnak tűnő, de mégis megnyugtató pillanatokra, amikor úgy érezzük, a múlton át, vagy talán a "síron túlról" kapunk egy üzenetet. Ezek lehetnek illatok, tárgyak, vagy éppen egy állat váratlan megjelenése.
Amikor egy illat visszaröpít
Az orrunk, az emlékezetünk talán egyik leginkább alábecsült kapuja. Egyetlen illat képes visszaröpíteni minket az időben, élénkebben, mint bármelyik fénykép. Amikor elveszítünk valakit, ez az érzék különösen érzékennyé válik. Hányszor fordult már elő, hogy egy váratlan pillanatban megcsapott bennünket elhunyt szerettünk jellegzetes illata? Lehet az a kedvenc parfümje, amiről azt hittük, már elillant, vagy a dohányszag, ami a kedvenc foteljéből áradt. Esetleg egy süti illata, ami egy pillanatra betölti a konyhát, mintha ő maga állna ott a pultnál.
Emlékszem, nagypapám halála után hetekig nem tudtam bemenni a dolgozószobájába. Az illata, a pipafüst és a régi könyvek keveréke egyszerűen túl erős volt. Aztán egy nap, hónapokkal később, amikor már kezdtem újra talpra állni, kimentem a kertbe metszőollóval, és megéreztem az almafa virágának illatát. Pontosan olyan volt, mint amikor a nagypapám tavasszal a fát metszette, és én ott szaladgáltam körülötte. Semmi értelme nem volt: a virág illata természetes, mégis abban a másodpercben minden más elhalványult, és kizárólag őt éreztem. Ez a pillanat mélységes megnyugvást hozott.
A tárgyak csendes üzenete
Gyakran mondjuk, hogy a tárgyaknak lelkük van. Különösen igaz ez, ha azok egy szerettünkhöz tartoztak. Egy elfeledett tárgy váratlan felbukkanása, vagy egy régóta keresett dolog megtalálása, ami az elhunyttal volt kapcsolatban, olykor sokkal többnek tűnik, mint puszta véletlen.
Egy barátnőm mesélte, hogy édesanyja halála után nem találta az édesanyja kedvenc nyakláncát, amit búcsúzáskor szeretett volna magán viselni. Hónapokig kutatott utána, sikertelenül. Aztán egy nap, a konyhában, miközben rendet rakott, egy teljesen véletlenül megmozgatott dobozban meglátott valami csillogót. Ott volt a nyaklánc, a legkevésbé sem logikus helyen. Soha nem rakták volna oda. A barátnőm könnyekben tört ki, és biztos volt benne, hogy édesanyja üzent neki: "itt vagyok, és vigyázok rád".
A természet közvetítő ereje
Néha a természet is közvetítővé válik. Egy váratlanul felbukkanó állat, egy különleges pillangó, ami hosszú ideig elidőzik mellettünk, egy madár, ami közvetlenül az ablakunk előtt énekel, vagy egy szokatlan színezetű rovar. Sokan hisznek abban, hogy ezek a jelek is elhunyt szeretteink üzenetei, akik a természet formájában találnak módot arra, hogy tudassák velünk, velünk vannak.
Ezek a tapasztalatok, legyen szó illatról, tárgyról, vagy egy természeti jelenségről, nem ígérnek logikus magyarázatot. Csillapítják a fájdalmat, és lendületet adnak az újrakezdéshez. Megerősítik a hitet, hogy a szeretet valóban örök, és még a halál sem szakíthatja szét a legerősebb kötelékeket.
Te is tapasztaltál már ilyen "láthatatlan üzenetet"? Mi volt az, és mit jelentett számodra?
