A szívünkben élő fény
Van egy fény, amely nem az égből sugárzik ránk, nem a nap perzselő sugarai adják, és még csak nem is a hold ezüstös ragyogása festi meg. Ez a fény bennünk él. A szívünk mélyén lobog, néha alig pislákol, máskor hevesen lángol, de sosem alszik ki teljesen. Ez az a fény, amely átragyog a legsötétebb éjszakákon, amely reményt ad a legnehezebb időkben, és amely melegséget áraszt akkor is, amikor a világ hidegnek tűnik.
Ez a fény a szeretetből fakad. Olyan, mint egy láthatatlan láng, amely minden egyes jó szóval, őszinte öleléssel és kedves gesztussal erősebbé válik. Amikor megérintünk valakit egy mosollyal, amikor segítő kezet nyújtunk, amikor tiszta szívből adunk – akár csak egy pillanatnyi figyelmet –, ezt a fényt tápláljuk. És minél többet osztunk meg belőle másokkal, annál erősebb lesz.
De mi történik akkor, amikor úgy érezzük, hogy kialszik? Amikor az élet terhei túl nehezek, amikor az árnyak túlságosan mélyek, amikor a világ kegyetlennek tűnik? Ilyenkor kell a leginkább emlékeznünk arra, hogy ez a fény sosem tűnik el teljesen. Lehet, hogy a viharok megingatják, a fájdalom csökkenti az erejét, de ott van bennünk – csak meg kell találni. Egy régi emlék, egy kedves szó, egy szeretetteljes érintés – ezek mind segíthetnek újraéleszteni.
A szívünkben élő fény az, ami igazán emberré tesz minket. Nem a vagyonunk, nem a sikereink, nem a világ elismerése, hanem az a képességünk, hogy érezzünk, hogy szeressünk, hogy törődjünk másokkal. Ez az a fény, amely összeköt minket egymással, amely értelmet ad a mindennapoknak, amely miatt érdemes reggel felébredni, lélegezni, létezni.
Gyakran azt hisszük, hogy a boldogság valami távoli cél, valami elérhetetlen állapot, amely csak a tökéletes pillanatokban létezik. Pedig a boldogság nem más, mint ennek a fénynek a felismerése. Amikor észrevesszük a jóságot egy apró gesztusban, amikor hálával fordulunk a világ felé, amikor megtanulunk örülni annak, ami van – akkor ez a fény úgy ragyog, hogy semmilyen sötétség nem tudja elhomályosítani.
Mindannyian hordozzuk ezt a fényt. Mindannyian képesek vagyunk meggyújtani mások szívében is. Egy jó szó, egy támogató ölelés, egy kis figyelem – ezek mind lángra lobbantanak egy másik lelket. És minél több fényt adunk, annál több lesz belőle a világban.
Mert végül nem az számít, hogy mit értünk el, mit birtokoltunk vagy milyen messzire jutottunk. Hanem az, hogy mennyi fényt hagytunk magunk után mások szívében.
