Temetés történet a nagyvilágban, érdekességek!

Az Amerikai Egyesült Államok legrégebbi temetkezési irodájának története 1759-ben kezdődött Williamsburg városában, Virginia államban. A vállalkozást Anthony Hay, szekrénygyáros alapította, aki eredetileg mellékfoglalkozásban koporsókat is készített. Az 1800-as évek közepéig az elhunyt felkészítéséért főként nők voltak felelősek. Sok közösségben kialakult egy "csoport" nő, akik segítettek a "halottak elrendezésében". Az elhunytat a családi ház szalonjában vagy díszesebb helyiségében helyezték el, és három napig figyelték, hogy biztosak legyenek abban, hogy az illető nem ébred fel mély álomból vagy betegségből a temetés előtt. Ez az időszak az "ébrenlét" kifejezése, amit ma az elhunyt meglátogatására/megtekintésére használunk. Ezt követte a körmenet a templomba vagy a temetőbe. A koporsót egyetlen személy készítette, a bútorasztalos, aki mérte és építette meg azt. Az 1800-as évek végén, a temetők szervezett kialakításával, kialakult a temetkezési "ipar", amely magában foglalta a halottas tudományt, és elsősorban férfiak által dominált kereskedelmet hozott létre. A temetkezési vállalkozó a temetés megtervezését vállalta, levéve a felelősség terhét a családról. Gyakran előfordult, hogy egy bútorasztalos továbbra is koporsókat készített, de gyakran a bútoripar maradt az elsődleges foglalkozásuk.

A 19. század végére a temetkezési vállalkozás főfoglalkozássá vált, és elindult a koporsók kereskedelmi gyártása. Az anyagi megélhetés érdekében gyakran volt melléktevékenysége. A viktoriánus korban a gyász nagyon is életforma volt, és a társadalmi etikett inkább a nyilvános, mint a magángyász gyakorlatát eredményezte. A nők és gyermekek gyászruhát viseltek, az elhunyt hajából készült ékszereket, az özvegyek pedig szigorú szabályokat követtek. Érdekességként említhető, hogy általánosan elfogadott volt, hogy balszerencse, ha először a test lábát vitték ki otthonról, és amikor csak lehetett, soha nem az élők által használt ajtón. A felsőbb osztályú rezidenciákon gyakran található volt egy rejtett "halál" ajtó, amelyet azért építettek be, hogy elkerüljék ezt a problémát.

A balzsamozás, eredetileg Egyiptomból származó eljárás, először az Amerikai Polgárháború idején talált alkalmazásra az Egyesült Államokban. A módszer rendkívül népszerűvé vált, különösen azután, hogy Abraham Lincoln elnök temetkezési "vonata" bejárta az országot. Dr. Auguste Renouard játszott vezető szerepet ezen a területen, és munkássága később az eljárás alapját alkotta. Lincoln elnök érdeklődést mutatott a balzsamozás iránt, és utasította a Quartermaster Corps-ot, hogy alkalmazzák a módszert. Dr. Thomas Holmes, aki korábban kapitányként szolgált a katonai egészségügyi hadtestnél Washingtonban, mintegy 4000 katonát és tisztet balzsamozott be. Amikor felismerte az eljárás kereskedelmi potenciálját, lemondott állásáról, és 100 dollárért kínálta a szolgáltatást a nyilvánosság számára.

A polgárháború után a balzsamozás egy időre háttérbe szorult a kereslet csökkenése miatt, és kevés szakember volt elérhető a beavatkozás elvégzésére. A korabeli temetkezési vállalkozók inkább jeget használtak (ha volt elérhető), hogy megakadályozzák a bomlást a temetésig. Később a folyamat átkerült egy temetkezési "otthonba", ahol egy temetkezési "szalon" állt rendelkezésre, és végül külön előkészítő helyiségekbe költözött. Ez a fejlődés igényt teremtett az otthoni vagy kórházi szállításra és egyéb feladatokra, ami a mentők és a halottaskocsik széles körű elterjedését hozta magával a temetkezési üzletben. Sok temetkezési vállalkozó helyben élt és családtagjait alkalmazta a feladatok ellátására, és ezt a gyakorlatot sok közösségben továbbra is folytatják. Az 1900-as évek elején a temetkezési vállalkozók szakmájukban és vezetőként váltak elismertté, és az Országos Temetkezési Vezetők Szövetsége arra ösztönözte őket, hogy ne csak mesterséggé, hanem hivatássá is váljanak.