Búcsúzó pillantások – Az utolsó találkozás
A csend sűrű és nehéz volt. Nem a megszokott, békés fajta, hanem az a fullasztó némaság, amelyben a kimondatlan szavak súlya alatt roskadozik a levegő. Ott álltunk egymással szemben, és bár tudtuk, hogy ez az utolsó találkozásunk, egyikünk sem merte megtörni a hallgatást. Csak néztük egymást, mint akik mindent el akarnak mondani egyetlen pillantásba sűrítve. A szavak feleslegesek voltak – hiszen mit mondhat az ember akkor, amikor minden szó kevés, minden mondat értelmetlen? A múlt emlékei, az együtt töltött idő foszlányai úgy úsztak át rajtam, mint egy régi film képkockái. Láttam a közös nevetéseket, éreztem az apró érintéseket, azokat az elcsent pillanatokat, amelyekről akkor azt hittük, hogy örökké fognak tartani. És most itt álltunk, az örökké helyett a soha többé szakadéka előtt, és csak a tekintetünk beszélt egymás helyett.
Az idő kegyetlen volt velünk. Egyetlen perccé zsugorította a hosszú éveket, egyetlen utolsó pillantássá az összes kimondott és kimondatlan szeretetet. Minden mozdulatunk óvatos volt, mintha attól félnénk, hogy ha megmozdulunk, az idő még gyorsabban sodor minket a búcsú felé. A keze remegett, ahogy felém nyúlt, de nem érintett meg – csak a közelsége égetett. A szeme ragyogott a könnyektől, de nem hagyta, hogy lecsorogjanak az arcán. Erős akart lenni. Én is az akartam lenni. De hogy lehet erős az ember, amikor a szíve épp darabokra hullik? Végül csak egy apró biccentésre futotta, egy utolsó mosolyra, amelyben benne volt minden, amit már nem volt időnk elmondani. Egy pillanatra még visszanézett, aztán elfordult, és elindult az ajtó felé. Tudtam, hogy nem fog visszanézni még egyszer. Tudtam, hogy ez volt az utolsó.
Amikor az ajtó halkan becsukódott mögötte, a csend még nehezebb lett. Ott álltam egyedül, és úgy éreztem, mintha valami kitépett volna belőlem egy darabot, amit soha többé nem kaphatok vissza. Az utolsó találkozás nem egy pillanat, hanem egy érzés, amely belemar a lelkedbe, és soha többé nem enged el. Ott marad minden egyes lélegzetedben, minden álmatlan éjszakában, minden kimondatlan szóban. A búcsúzó pillantások nem tűnnek el – veled maradnak, míg élsz.
